Orsolya-napi Vásár 2018

A Natúrpark Ízei, Orsolya-napi vásár minden évben az Orsolya naphoz legközelebb eső hétvégén kerül megrendezésre. Kőszeg és vonzáskörnyezetének jellegzetes őszre jellemző ízeit kóstolhatják meg az idelátogatók úgy mint mézeskalácsot, helyi borokat, kürtőskalácsot, különféle mézeket.


Az idén 17. alkalommal rendezi meg Kőszegen a „Natúrpark ízei”-Gasztronómiai fesztivált és Orsolya napi vásárt a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház az Írottkő Natúrparkért Egyesület segítségével. A rendezvényen kirakodóvásárt tartanak a natúrpark településének kézművesei: borászok, méhészek, virágkötők, fafaragók, gyöngyfűzők, fazekasok, csuhé-báb- és terményjáték készítők, tojásfestők, szalmafonók, az érdeklődők pedig kóstolhatnak, vásárolhatnak. A rendezvényen évek óta megjelennek a helyi civil szervezetek is, a rendezvény ideje alatt pedig a város és környéke művészeti együttesei kulturális műsorral szórakoztatják az érdeklődőket a Fő téren és a Jurisics vár területén. 2005. óta a helyi német és horvát kisebbségek étel– és süteménykülönlegességeivel szerepelnek a rendezvényen. A szervezők meghívására kiállítók érkeznek a Geschriebenstein Natúrpark településeiről, de érkeznek kézművesek az ország más területeiről is.




Fotóalbum



A történelmi belváros egyedi hangulatú terei, utcái biztosítják a kézműves kirakodóvásár helyszínét.

Egyél-igyál sajátból! A szervezők, a hagyományápolás, a kóstolt termékek megbecsülése, és környezetvédelmi szempontok alapján akciót hirdetnek a vendégek részére, hogy hozzanak magukkal saját, nem eldobható poharat, tányért, evőeszközt! A megszokott, minőségi eszközök használata révén valószínűleg gusztusosabb formában tudnak kóstolni, a kiváló termékek fogyasztása kulturáltabb módon történhet, ráadásul nem terhelik környezetüket eldobható műanyag eszközökkel.

A rendezvény mindkét napján Orsolya-napi Civil Főzőversenyt szervezünk a Civil Ízek Utcájában (Diáksétány)!

A rendezvény ideje alatt Ízek az Natúrparkból címmel sütemény-, lekvár és gyümölcs minden felhasználási, tartósítási formájának versenyét hirdetik a szervezők (lekvárok, jam-ek, ízek, szörpök, aszalékok. A helyi éttermek, cukrászdák egy része szintén csatlakozik a rendezvényhez, hiszen speciális, a vidék jellegzetes terményeinek felhasználásával készült ételeket kínálnak a betérő vendégeknek, akik gesztenyével, sütőtökkel, mézzel készült ínyenc falatokat kóstolhatnak.

Mindkét napon Örökbefogadó Napot tart a Fekete István Állatvédő Egyesület!

A fesztivál 2009-ben elnyerte a Jó minősítésű gasztronómiai fesztivál címet!
Minden érdeklődőt, látogatót, résztvevőt sok szeretettel várnak a rendezők!
Kiemelt támogatóink: NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma és Közművelődési Kollégiuma,
NMI Művelődési Intézet, Városok Falvak Szövetsége, Kőszeg Város Önkormányzata.
„Az NMI Művelődési Intézet a hagyományőrző, népművészeti kulturális csoportok, népzenei, néptánc együttesek fellépésében és programjaiban működik közre.”

Belépőjegy nincs, a parkolás ingyenes!

További információ:
www.koszeg.hu



A fesztivál 2009-ben elnyerte a Jó minősítésű gasztronómiai fesztivál címet!

Minden érdeklődőt, látogatót, résztvevőt sok szeretettel várnak a rendezők!

Kiemelt támogatóink:

NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma és Közművelődési Kollégiuma, NMI Művelődési Intézet, Városok Falvak Szövetsége, Hungarikum Bizottság.A Földművelésügyi Minisztérium nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének támogatása című programja finanszírozásával valósult meg.

Támogatóink: