Kőszegi Szüret 2017

Kőszeg legtöbb embert megmozgató rendezvénye a KŐSZEGI SZÜRET, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó. A háromnapos programsorozat központi eseménye 1973 óta a minden év szeptember utolsó szombatján tartandó szüreti karnevál.


Ezen a programon felvonul a város apraja-nagyja, az iskolák, civil szervezetek, cégek különböző mókás jelmezekben. A felvonulás köré épül a további két nap programja, mely pénteken este fúvósszerenáddal indul és vasárnap könnyed zenei programmal zárul. Szombaton délelőtt tartjuk a városunkba érkező zenekarok zenés fogadását, melyek száma esetenként 6 és 10 fúvószenekar között változik. Szombaton ezektől a zenekaroktól hangos az egész város.

Délidőben minden nagyobb vendéglőben fúvószene szól. A felvonulás után a város különböző pontjain lehet népzenét és néptáncot, modern táncot és fúvószenét nézni és hallgatni. A szombat estét a fúvós show zárja a Károly Róbert téren felállított rendezvénysátorban. Vasárnap kora délután a gyermekeknek szóló műsorral kezdődik, végül pedig a könnyebb műfajt játszó zenekarok koncertjeivel zárul a háromnapos fesztivál.

Mindhárom napon kézműves vásár a Fő téren és a Jurisics téren!

Fotóalbum

Kőszeg szőlősgazdái tavasszal a Szőlő Jövésnek Könyvébe rajzolják be évről évre a friss hajtásokat. Most már azt is tudják, milyennek ígérkezik a termés. A borászok az Alpokalja környékbeli dűlőin közel 150 hektáron főként kékfrankost, zweigeltet, blauburgert termelnek, és minden évben rendesen megünneplik a szüretet: a nemzetközi fúvószenei találkozóval egybekötött vígasság szeptember 22-től, 24-ig vár bennünket 8 fúvószenekar fellépéseivel.

A Város Boráért versenyző nedűket már 22-én szigorú ítészek (a város képviselő testülete) kóstolgatják, hogy eldöntsék: kié a legjobb ízű, a legszebb színű bor, amely a város egyik jelképe lesz. Ahogy az újonnan választott Borkirálynő is, aki egy évig hivatalos közszereplővé válik. Szeptember 13-án Kőszeg Város jegyzője irányításával történt meg a Város bora címre nevezett minták vétele. Összesen 7 borászat 11 nedűje versenyez a címért.

A Kőszegi Szüret rendezvénysorozata 1973 óta egy Nemzetközi Fúvószenekari Találkozót is magában foglal, melynek motorja a megalakulásának 150. évfordulóját tavaly ünneplő Kőszeg Város Koncert Fúvószenekara.
A fő attrakciót a szüreti felvonulás jelenti 23-án: több civil szervezet részvételével mintegy ezren öltöznek maskarába.

Nem hiányozhat a Beatrice, érkezik a Kelemen Kabátban lesz nép-, és hastánc bemutató, mazsorett produkció, japán dobos műsor, bordalolás, gasztronómiai csemegék. Különlegesség lesz a 24-ére tervezett STIHL Timbersports Show, mely egy látványos favágó-fűrészelő bemutató a világhírű gyártó és kőszegi képviselete jóvoltából.

A Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház felhívja Kőszeg és a térség civil szervezeteit és közösségeit, hogy a Kőszegi Szüret fénypontját jelentő szombati karneválon vegyenek részt és a témához illő megjelenésükkel színesítsék a programot! A legötletesebb felvonulókat külön díjazzuk! Nevezés szükséges, és a politikai témájú felvonulókat nem engedjük részt venni!

Nevezéskor szükséges adatok: szervezet, közösség neve, székhelye; felelős vezető neve, elérhetőségei (cím, telefon); produkció fantázianeve, leírása, konferáláshoz szükséges bemutatkozó szövege; Jelentkezés: 94/360-113, jurisics@koszeg.hu

Részletes program: www.koszeg.hu

Közlekedési információk:

A Károly Róbert téren szeptember 21-én reggel 6 órától kezdik építeni a rendezvénysátrat, mely az úttestet is takarja és szeptember 25-én 19 óráig bontják el, emiatt ebben az időszakban a Pék utca forgalmát a Zrínyi utca felé kell elterelni, a Várkört a Hunyadi utcától a Hegyalja utcáig egyirányúsítani kell. A Zrínyi utcában a várakozás tilos, hogy az elterelt buszforgalom zavartalanul működhessen.
A Várkörön (Er-Fo Vill-től Bem utcáig) szeptember 22-én 10 órától építik a lelátókat. Itt parkolási tilalom lép életbe.
Szeptember 23-án, szombaton, 10.00 órakor kezdődik a zenés fogadás a Jézus Szíve előtti téren, mely miatt kb. 09.00-tól 11.30-ig kell a Rákóczi-Várkör utcákat lezárni a Temető utcától a Győry utcáig. Délután 13.15 órától kb. 50 db kordoneszköz segítségével rendezzük a Szüreti Felvonulást, melyre a gyülekező az alsó Gyöngyös-hídtól (Penny Market parkoló) Rákóczi-Rohonci kereszteződésig. Az útvonal: Rákóczi utca- Rohonci utca-Velemi út-Rómer Flóris utca-Munkácsy utca-Kossuth utca (Fő tér)-Várkör-Károly Róbert tér. Ez a program kb. 16 óráig tart. Nevezett útvonalon teljes útzár mellett zajlik a rendezvény.

A további rendezvények forgalomelterelést, illetve közlekedési rend változást nem igényelnek. A minél zavartalanabb lebonyolítás érdekében a Vasi Volán munkatársaival dolgozzuk ki a buszok útvonalváltozásait, melyről a buszmegállókban hirdetményeken tájékoztatjuk az utazóközönséget.

A Jurisics téren és a Fő téren szeptember 22-én délután, 23-án és 24-én kirakodóvásár lesz.

Felhívjuk a lótartók figyelmét, hogy a rendezvényen csak azokkal a lovakkal vehetnek részt, amelyek Fertőző kevésvérűség szempontjából egy éven belüli-, Takonykór szempontjából három éven belüli-, valamint a mének esetében Tenyészbénaság szempontjából három éven belüli negatív szerológiai vizsgálati eredménnyel rendelkeznek. Ennek igazolására a fél évnél idősebb lovak érvényes vizsgálati eredmény- bejegyzéssel ellátott lóútlevelét hozzák magukkal.
Jogszabályi háttér: 41/1997.(V.28.) FM rendelet az Állategészségügyi szabályzat kiadásáról, a Lóállományok védelme című fejezet; A NÉBIH alelnökének 02.3/863/2012. iktatószámú „belső eljárásrendje”.

A rendezvény a Kőszegi Ősz első rendezvénye.

A VÁROS BORA



Kőszeg Város Önkormányzata és a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház „A VÁROS BORA” címmel pályázatot hirdet bortermelők részére.

A pályázat célja:
  • a szőlőtermesztési és borászati hagyományok ápolása
  • a kőszegi bor hírnevének öregbítése
  • a város nevéhez kapcsolható termék népszerűsítése
  • az ünnepi alkalmak és nemzetközi kapcsolatok reprezentatív ajándékozásának megkönnyítése
  • a győztes gazda borértékesítésének és bormarketingjének segítése

A pályázat feltételei:
  • nevezhet mindazon kőszegi és kőszeg-hegyaljai borosgazda, illetve pincészet, aki a benevezett kőszegi és kőszeg-hegyaljai termőhelyről származó borból legalább 500 liter értékesíthető mennyiséggel rendelkezik és e bormennyiségből a kóstoláskor tapasztalttal megegyező minőséget tud biztosítani a Kőszegi Szüret 2018. évi rendezvényéig
  • 2017. szeptember 13-án 12 óráig fent nevezett minőségű és mennyiségű borból benevez a versenyre, melyet a mintavevő bizottság előtt a később lezárásra kerülő hordóból vételez és tölt meg 3 palackot lezárva, illetve az adott mennyiségű lepalackozott borból 3 palack kiválasztását és lezárását a kijelölt napon lehetővé teszi.
  • A mintavétel várható időpontja: 2017. szeptember 15.
  • Egy gazda több borral is nevezhet
  • 2017. szeptember 13-ig, benevezett boronként 2.500.-Ft-ot a Művelődési Központban befizet nevezési díjként

A győztes kiválasztása:
  • a nevezett borokból 2017. szeptember 21-én Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete választja meg, a borversenyek lebonyolításának megfelelő módszerrel

Díjazás:
  • a győztes bor egy évig viselheti A VÁROS BORA címet
  • a győztes gazda az Orsolya-napi Vásáron 2017. október 21-től 22-ig a várostól ingyen kapott standon mérheti borát
  • a győztes borból Kőszeg Város Önkormányzata legalább 300 palacknyi mennyiséget vásárol termelői áron, és gondoskodik a megfelelő címke és csomagolás elkészítéséről, melyen a gazda neve is feltüntetésre kerül.