Kőszegi Szüret 2018

Kőszeg legtöbb embert megmozgató rendezvénye a KŐSZEGI SZÜRET, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó. A háromnapos programsorozat központi eseménye 1973 óta a minden év szeptember utolsó szombatján tartandó szüreti karnevál.


Kőszeg szőlősgazdái tavasszal a Szőlő Jövésnek Könyvébe rajzolják be évről évre a friss hajtásokat. Most már azt is tudják, milyennek ígérkezik a termés. A borászok az Alpokalja környékbeli dűlőin közel 150 hektáron főként kékfrankost, zweigeltet, blauburgert termelnek, és minden évben rendesen megünneplik a szüretet: a nemzetközi fúvószenei találkozóval egybekötött vígasság szeptember 28-tól, 30-ig vár bennünket 10 fúvószenekar fellépéseivel.

A Város Boráért versenyző nedűket már 26-án szigorú ítészek (a város képviselő testülete) kóstolgatják, hogy eldöntsék: kié a legjobb ízű, a legszebb színű bor, amely a város egyik jelképe lesz. Ahogy az újonnan választott Borkirálynő is, aki egy évig hivatalos közszereplővé válik. Szeptember 20-án Kőszeg Város jegyzője irányításával történt meg a Város bora címre nevezett minták vétele. 13 bor nevezett a címre, 7 pincészetből.

A Kőszegi Szüret rendezvénysorozata 1973 óta egy Nemzetközi Fúvószenekari Találkozót is magában foglal, melynek motorja a megalakulásának 150. évfordulóját tavalyelőtt ünneplő Kőszeg Város Koncert Fúvószenekara.

A fő attrakciót a szüreti felvonulás jelenti 29-én: több civil szervezet részvételével mintegy ezren öltöznek maskarába.

Nem hiányozhat az Ismerős Arcok, érkezik az Ocho Macho, lesz nép-, és hastánc bemutató, mazsorett produkció, japán dobos műsor, bordalolás, gasztronómiai csemegék. Különlegesség lesz a 30-áre tervezett STIHL Timbersports Show, mely egy látványos favágó-fűrészelő bemutató a világhírű gyártó és kőszegi képviselete jóvoltából.

A Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház felhívja Kőszeg és a térség civil szervezeteit és közösségeit, hogy a Kőszegi Szüret fénypontját jelentő szombati karneválon vegyenek részt és a témához illő megjelenésükkel színesítsék a programot! A legötletesebb felvonulókat külön díjazzuk! Nevezés szükséges, és a politikai témájú felvonulókat nem engedjük részt venni!
Nevezéskor szükséges adatok: szervezet, közösség neve, székhelye; felelős vezető neve, elérhetőségei (cím, telefon); produkció fantázianeve, leírása, konferáláshoz szükséges bemutatkozó szövege; Jelentkezés: 94/360-113, jurisics@koszeg.hu

Részletes program: www.koszeg.hu

Fotóalbum
KŐSZEGI SZÜRET 2018. NEMZETKÖZI FÚVÓSZENEKARI TALÁLKOZÓ

szeptember 27. csütörtök
18.00 Város Bora Választás (zártkörű rendezvény)

szeptember 28. péntek
17.00 rendezvénysátor – Kőszeg Város Ifjúsági Fúvószenekara
17.30 rendezvénysátor (Károly Róbert tér) - hivatalos megnyitó, az első hordó bor csapra verése, közreműködnek a Kőszegi Tornyosok
18.00 rendezvénysátor - Borkirálynő választás, Város Bora eredményhirdetés
20.00 Fő tér - Fúvós Szerenád
21.30 rendezvénysátor – Ismerős Arcok

szeptember 29. szombat
10.00 Fő tér - Vendégzenekarok zenés fogadása
12.00 éttermek - Jó ebédhez szól a ... fúvószene
14.00 a város utcáin - Szüreti Karnevál
16.00 Fő tér, Jurisics tér - Fúvós térzenék: Csepreg, Zalaegerszeg, Szombathely, Szentgotthárd, Mannersdorf, Rohonc-Rechnitz,
Rendezvénysátor – művészeti csoportok bemutatói
17.30 rendezvénysátor - Fúvós-show: Orosháza, Flattach, Kőszeg
18.30 Fő tér (csak jó idő esetén) – Globe, ARTrakció
19.30 Fő tér BE-JÓ Tűztáncosok – tüzes rock legendák
21.00 rendezvénysátor - Szüreti Bál - Fáraó Együttes

szeptember 30. vasárnap
11.00 Jurisics tér – Fúvós térzene: Flattach
14.00 rendezvénysátor – Rosta Géza gyermekműsora
15.00 Fő tér – New Stihl Timbersports Show 2018.
15.00 rendezvénysátor – Operett és Musical Gála - Jurina Bea és Szilinyi Arnold
16.00 rendezvénysátor - Hajnalcsillag Néptáncegyüttes és a Tulipánt Zenekar
17.00 rendezvénysátor - ATARU Taiko
17.00 Fő tér – Vintage
19.00 rendezvénysátor – Ocho Macho koncert

A rendezvény ideje alatt a Károly Róbert téren Vidámpark, ételkülönlegességek, bor és pálinka stand várja a kedves látogatókat! A Fő téren és a Jurisics téren kézműves kirakodóvásár!

A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg! A Nyugat-Dunántúl Kiemelt Rendezvénye! Jó minősítésű Gasztronómiai Fesztivál!